Peter Pellegrini köztársasági elnök csütörtökön felkereste az amerikai Iowa államban Cedar Rapids városát, ahol a Cseh és Szlovák Nemzeti Múzeumban találkozott a helyi szlovák és cseh közösség tagjaival.
Joe Biden bejelentette, hogy újabb 8 milliárd dollárral, több rakéta, drón, lőszer és egyéb ellátmány szállításával támogatják Ukrajna harcát Oroszország ellen.
Négyes fokozatú hurrikánná erősödve közelítette meg Florida északnyugati tengerpartját a Helene vihar csütörtökön, a helyi hatóságok súlyos károk lehetőségére, és életveszélyes helyzetre figyelmeztették a lakosságot.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint az elmúlt napok jelentős katonai eszkalációja ellenére továbbra is lehetséges Izrael és az Irán által támogatott Hezbollah libanoni síita milícia konfliktusának diplomáciai megoldása.
Juraj Blanár (Smer) szlovák külügyminiszter New Yorkban megbeszélést folytatott Brazília, mint az elnöklő ország által vezetett G20-as csoport diplomáciai vezetőivel.
A hatóságok azon dolgoznak, hogy megfelelő biztonságot nyújtsanak Donald Trump számára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap az Egyesült Államokba látogatott, hogy elnyerje Amerika támogatását Kijev új tervéhez, amellyel lezárnák a háborút.
Az államfő az USA-ba utazott, ahol szeptember 24-én, holnap New Yorkban, a Slovak PRO Summit 2024 nevű rendezvényen fog megjelenni.
Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt kizárta annak lehetőségét, hogy újra induljon a 2028-as elnökválasztáson, ha nem lenne sikeres a közelgő novemberi választáson.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem engedélyezte Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú fegyvereket használjon mélyen orosz területen lévő célpontok elleni támadásokban, nyilvánvalóan az eszkalációtól való félelem miatt. Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelentette ki péntek este.