Egy a választók számára kevésbé ismert demokrata jelölt és egy már elnökként is látott republikánus elnökjelölt ugrott egymásnak.
Szerdán lezajlott az első vita, és vélhetően az utolsó vita Donald Trump és Kamala Harris között.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatta Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes és Stefano Sannino, az Európai Külügyi Szolgálat főtitkára Brüsszelben.
Újabb 600 millió font értékű támogatást jelentett be Ukrajnának David Lammy brit külügyminiszter.
Kedd este került sor az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájára, ahol Kamala Harris, a demokraták jelöltje, valamint Donald Trump, a republikánusok exelnöke csaptak össze.
Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt és Kamala Harris demokrata jelölt kedden nagy figyelemmel kísért televíziós vitában találkoztak egymással, amely talán a novemberi választások előtti egyetlen összecsapásuk lesz.
Kedden este új mérföldkőhöz ér az amerikai elnökválasztási kampány: először vitázik egymással a demokrata elnökjelölt, Kamala Harris alelnök és a republikánus elnökjelölt, Donald Trump exelnök.
Londonba látogat kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter. A brit külügyi tárca tájékoztatása szerint Blinken és David Lammy brit külügyminiszter új kétoldalú stratégiai párbeszéd elindítását kezdeményezési
Kamala Harris demokrata elnökjelöltre adja le szavazatát a novemberi amerikai elnökválasztáson Dick Cheney volt alelnök, aki mindig is a Republikánus párt tagja volt – közölte a 83 éves politikus.
Az amerikai elnökválasztás után, november 26-án hirdet ítéletet a Donald Trump hallgatási pénzes büntetőügyében illetékes manhattani bíró az ügy egyedülálló időkeretére hivatkozva.