Maroš Žilinka főügyész tagadja, hogy hallgatott volna a Btk. módosítása során, és hogy bármilyen titkos megbeszélésen vett volna részt. Ezt a parlamenti ülésen, a kérdések órájában jelentette ki.
A szolgáltatás bevezetése óta az orvosok több mint egymillió keresőképtelenségről szóló igazolást adtak ki elektronikusan (ePN). A TASR-t Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője tájékoztatta.
Tomáš Hellebrandt (PS), volt parlamenti képviselő nem tud arról, hogy büntetőfeljelentést tettek volna ellene a zsolnai kórházi tartózkodásával kapcsolatban. A Zsolnai Egyetemi Kórház nem kommentálja az ügyet.
Michal Šimečka, a PS elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, Tomáš Hellebrandt volt parlamenti képviselő azzal, hogy lemondott mandátumáról, vállalta a felelősséget, amiért nem tájékoztatta a kórházat egészségi állapotáról.
Csütörtök reggel letette a képviselői esküt, és elfoglalta helyét a parlamentben a két megüresedett helyre kerülő képviselő.
Minden újabb nap elteltével bizonyosabbá vált, hogy a kabinet által beizzított úthengert képtelenség megállítani. Nem az a kérdés, hogy jóváhagyják-e a Büntető törvénykönyv reformját, hanem az, hogy meddig képes elodázni a szavazás időpontját az ellenzék.
Hamarosan első női államfőjétől búcsúzik Szlovákia. S bár Zuzana Čaputová sikerével történelmet írt, egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerült újabb hölgyeket cselekvésre motiválnia.
Marek Eštok, a Külügyminisztérium és Európai Ügyek Minisztériumának államtitkára szerdán Brüsszelben megbeszélést folytatott a NATO tagállamainak nemzetbiztonsági tanácsadóival.
A hetek óta tartó tiltakozások ellenére a kormány nem állt el a törvényhozás reformjától, ami miatt egyre nagyobb a kiábrándultság.
Az orvosi szakszervezetek találkozót kértek Robert Fico miniszterelnöktől a memorandummal kapcsolatban.