Na hlavný obsah

Otthon

Kórházba került a Robert Fico elleni merénylet elkövetője
Otthon

Kórházba került a Robert Fico elleni merénylet elkövetője

Sajtóértesülések szerint a pszichiátriai osztályon helyezték el.

Az államfő megvétózta a Művészeti Alapról szóló törvényt
Otthon

Az államfő megvétózta a Művészeti Alapról szóló törvényt

Zuzana Čaputová szerint a módosítás nem áll összhangban az alkotmánnyal.

A pozsonyi és a trencséni légi mentők is részt vettek a sérültek ellátásban
Otthon

A pozsonyi és a trencséni légi mentők is részt vettek a sérültek ellátásban

A D1-es autópályán történt balesetben tűzoltók vesztették az életüket, egy rendőrt pedig válságos állapotban szállítottak kórházba.

Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását javasolja az SaS a kormányfő elleni merénylet felderítésére
Otthon

Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását javasolja az SaS a kormányfő elleni merénylet felderítésére

Az előzetes tervek alapján a bizottság feladata lenne megakadályozni a merénylettel kapcsolatos információk félremagyarázását.

Eljárást indított a rendőrség a D1-es autópályán történt baleset ügyében
Otthon

Eljárást indított a rendőrség a D1-es autópályán történt baleset ügyében

Halálos közúti baleset és testi sértés okozása miatt indított eljárást a vágújhelyi rendőrség a D1-es autópályán hétfőn történt baleset ügyében - tájékoztatott a trencséni kerületi rendőrség a közösségi hálón.

Aktuális közéleti kérdésekről készített felmérés a Fórum Kisebbségkutató Intézet a szlovákiai magyarok körében 
Otthon Audio

Aktuális közéleti kérdésekről készített felmérés a Fórum Kisebbségkutató Intézet a szlovákiai magyarok körében 

A szlovákiai magyarok 40 százaléka nem vett részt az elnökválasztás második fordulóján, mivel nem tudott kit választani a két jelölt közül.

Májusban a Smer-SD nyerte volna a választást, a PS-t és a Hlas-SD-t megelőzve
Otthon

Májusban a Smer-SD nyerte volna a választást, a PS-t és a Hlas-SD-t megelőzve

Az AKO ügynökség által készített közvélemény-kutatás alapján 7 párt lépné át a parlamenti küszöböt.

EP-választás24: Akkor is érvényes a szavazat, ha nem karikáz a választó
Otthon

EP-választás24: Akkor is érvényes a szavazat, ha nem karikáz a választó

Egy listáról maximum két jelölt sorszámát lehet bekarikázni.

Blanár megerősítette, ő helyettesíti Ficót a genfi békekonferencián
Otthon

Blanár megerősítette, ő helyettesíti Ficót a genfi békekonferencián

A külügyminiszter tájékoztatása szerint az Európai Tanács brüsszeli ülésén a külügyminiszterek az ukrajnai és a gázai helyzettel foglalkoztak.

A közbiztonság javítására irányuló 20 milliós pályázati keretet jelentett be Richard Raši Komáromban
Otthon

A közbiztonság javítására irányuló 20 milliós pályázati keretet jelentett be Richard Raši Komáromban

A régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter a Komáromi járás polgármestereivel is találkozott.

Legolvasottabb a kategóriában