48 órával a választás előtt kampánycsend lép életbe, amely az urnák lezárásig tart.
Összesen 908 ezer jogosultnak fizetnek szülői nyugdíjat.
A visszalépők neve a szavazólapokon is fog szerepelni, de a rájuk leadott voksokat nem veszik figyelembe.
A hatéves gyerek autóból ülve célzott a megválasztott köztársasági elnök házára.
Belpolitikai összefoglaló Szilvássy Józseffel
Könnyebb lehet a kisvállalkozások nemzetközi kereskedése.
A dezinformációkat terjesztő tartalomgyártó a közelmúltban egy videóban a WHO-val és az LMBTQ közösség támogatóival hozta összefüggésbe a Robert Fico ellen irányuló merényletet.
Több törtvénytervezet előkészítésére készül a koalíció a Robert Fico kormányfőt ért merénylettel kapcsolatban. A „lex atentát” névre keresztelt törvénycsomag tervezetéről Richard Takáč (Smer) földművelésügyi miniszter számolt be az RTVS Szombati párbeszédek című politikai vitaműsorában.
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter lett a Hlas párt új elnöke. A tisztségre a szombaton Kassán tartott közgyűlésén választották meg a hamarosan a köztársasági elnöki széket elfoglaló Peter Pellegrini helyére.
A szociáldemokrata párt következő elnöke várhatóan Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter lesz.