A Dunaszerdahelyi és Komáromi járásban jóval 30 százalék alatt volt a részvételi arány.
A Smer listvezetője fantasztikusnak értékelte párt EP-választásokon elért eredményeit. Progresszív Szlovákia elnöke motiválónak tartja a voksolás eredményeit.
Hétfő délben háromórás sztrájkba lépett a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) munkatársainak egy része, hogy kifejezzék, nem értenek egyet a Szlovák Televízióról és Rádióról (STVR) szóló törvényjavaslattal.
A választók a hétvégén ötödik alkalommal döntöttek arról, hogy a következő években ki képviselje érdekeiket az Európai Parlamentben.
Zuzana Čaputová szerint Szlovákia lakossága egyre inkább sajátjaként tekinti az Európai Uniót.
Szeptember végén lesz a tisztújító kongresszus.
A Magyar Szövetség több mint 57 ezer szavazatot szerzett az európai parlamenti választáson, a pártnak azonban nem sikerült mandátumot szereznie.
Az egykori országos rendőrfőkapitány kész befejezni politikai pályafutását.
Közel 295 ezer preferenciaszavazattal a korábbi kormányfő kapta a legtöbb karikát az EP-választásokon.
A beiktatás előtt álló köztársasági elnök örömtelinek tartja, hogy a részvételi arány magasabb volt mint az előző EP-választásokon.