Na hlavný obsah

Az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval találkozott Moszkvában Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

„Az elmúlt ezer napban végleg bebizonyosodott, hogy az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a csatatéren, ezért a megoldást a tárgyalóasztalnál kell keresni

Az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval találkozott Moszkvában Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

A diplomáciai kapcsolatok megszakítása azonban ellehetetleníti a tárgyalásos megoldást, és ezáltal a háború lezárását. Mi fenntartjuk a párbeszédet, hiszen csak így van esély a békemisszió sikerére” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, akit ezt megelőzően Denis Manturov orosz miniszterelnök-helyettes fogadott.

A Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott találkozóján azt mondta, az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt fokozni kell Budapest békemissziós erőfeszítéseit, nyitva kell tartani a diplomáciai csatornákat, akik pedig ezeket bezárják, azok valójában nem akarnak békét.

Lavrov, aki az emberi jogok betartatása kapcsán kettős mércével vádolta a nyugati diplomáciát, egyebek mellett elmondta, aggasztónak tartja, hogy bár Ukrajnáról Ukrajna nélkül nem eshet szó, az nyugaton senkit sem aggaszt, hogy az utóbbi 2 és fél évben Oroszországról Oroszország megkérdezése nélkül beszéltek. Szerint Moszkva „őszintén készen áll az őszinte és nyitott tárgyalásokra”, ehhez azonban arra van szükség, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatályon kívül helyezze a rendeletet, miszerint „tilos szóba állni a putyini rezsimmel”.

A telex.hu rámutatott, Magyarország féléves soros uniós elnöksége első hetének lezárultakor, júliusban Szijjártó úgy fogalmazott: mindenki láthatja, hogy ez a hat hónap egy békemisszió lesz, illetve saját júliusi ukrajnai, oroszországi, kínai és egyesült államokbeli látogatását Orbán Viktor magyar miniszterelnök is békemissziónak minősítette. Ezzel szemben uniós vezetők azt hangsúlyozták, hogy ezek során a magyar kormányfő nem a 27 tagállam nevében beszélt, majd a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Kremlben tartott találkozóját az Európai Parlament határozatban ítélte el.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban