Na hlavný obsah

A pénzügyminiszter Ódort, Hegert, Matovičot és az SaS-t vádolja a gazdaság állapota miatt

Ladislav Kamenický pénzügyminiszter az STVR 5 perc múlva 12 című politikai vitaműrosában nem adott egyenes választ arra, hogy a konszoliációs intézkedéseknek milyen következményei lesznek az emberekre nézve.

A pénzügyminiszter Ódort, Hegert, Matovičot és az SaS-t vádolja a gazdaság állapota miatt
Foto: TASR

Szerinte inkább az a fontos, hogy tudják, kinek kell majd megköszönniük. Kamenický azt mondta, mindenért Ódornak, Hegernek, Matovičnak és az SaS-nek mondhatnak majd köszönetet. A pénzügyminiszter reagált a könyvek tervezett magasabb áfájára is, és azt mondta, arról még fognak egyeztetni a koalíción belül, de az esetleges kiesést valahol kompenzálni kell.

Kamenický csatlakozott a Zuzana Dolinkovát ért bírálókhoz is, amikor arról beszélt, hogy több javaslata is volt az egészségügyi miniszter felé, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a tárca működését. „A miniszter asszony azonban azt válaszolta: Adjatok még 500 millió eurót. Így viszont nem lehet irányítani a tárcát“ – szögezte le a pénzügyminiszter.

(RTVS)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban