Na hlavný obsah

Helyzetjelentés a dél-nyugati országrészből a hétvégi árvízhelyzet után

Évtizedek óta nem látott árvizhelyzet van érvényben a szomszédos országokban, de Szlovákia nyugati részén is. Több helyen a lakosság evakuálására készülnek a hatóságok.

Helyzetjelentés a dél-nyugati országrészből a hétvégi árvízhelyzet után
Foto: TASR/Jaroslav Novák

Lengyelországban, Ausztriában és Romániában halálos áldozatot is követeltek a hétvégi időjárás okozta áradások, Csehországban több helyen evakuálták a lakosságot, de Szlovákia nyugati részén lévő települések némelyikében felszólították a helyieket, hogy készítsenek evakuációs csomagot.

A Dunaszerdahelyi és Komáromi járásban valamint Pozsonyban is a legmagasabb szintű, harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, de vörös riasztás van érvényben többek közt a Szenci, Nagyszombati, Bazini, Malackyi, Senicai és Szakolcai járásban is.

A súlyosan érintett területeken iskolaszünetet ajánlottak a megyei vezetők a középiskoláknak. Hetekig tartó fojtogató szárazság után jött ez özönvízszerű esőzés, amely a már így is több tekintetben felborult ütemű, mezőgazdasági munkálatok zajlását ismét megakasztotta.

A térségünket sújtó özönvízszerű esőzésekről Fehér Ferenccel a dunaszerdahelyi járási tűzoltóság vezetőjével valamint Csicsai Péter növényorvossal beszélgetett Kálmán Norbert a hétfői Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban