Na hlavný obsah

Fenyegető e-mailek miatt bombákat keres a rendőrség az iskolákban

Az iskolai bombariadó komoly traumát okozhat a gyerekeknek.

Fenyegető e-mailek miatt bombákat keres a rendőrség az iskolákban
Foto: Msú Šaľa/Facebook

Szerdán reggel több iskola kapott fenyegető e-mailt, amelyben az állt, hogy „aknákat“ helyeztek el az épületben. A rendőrség megtette az óvintézkedéseket. Az ügyben terrortámadás miatt indítottak büntetőeljárást – tájékoztatott Roman Hájek, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

„Összeköttetésben vagyunk az oktatási minisztériummal és együttműködünk a többi hazai biztonsági szervvel, valamint a cseh és más külföldi hatóságokkal” – közölte a rendőrség.

A belügyminisztérium biztosította az iskolák alkalmazottait és a szülőket, hogy felkészült az ilyen helyzetekre, megtették az operatív intézkedéseket, és az iskolák is ezek szerint járnak el.

„Az elsődleges cél a gyerekek biztonsága, de azt is szem előtt tartjuk, hogy minél kisebb mértékben zavarjuk a tanítást. Ezért minden iskolánál egyedi biztonsági intézkedések alapján járunk el” – tette hozzá a rendőrség.

Az ügyet a szervezett bűnözés elleni hivatal vette át, a tettest 25 év szabadságvesztésre vagy akár életfogytiglani büntetésre ítélheti a bíróság.

Szlovákia szerte ugyanis több mint 270 iskolában volt bombariadó, névtelen bejelentés miatt. De nemcsak itt, hanem a szomszédos Csehországban is.

Mit tehet egy iskolavezető anak érdekében, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat? Erről kérdezte Masszi Jánost, a dunaszerdahelyi Vámbéri Alapiskola igazgatóját Bábel Ivett a szerdai Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban