Na hlavný obsah

A Ficot ért öt lövés mindegyike a vékonybelét sértette meg

Erik Kaliňák, a Smer képviselője tájékozatott a miniszterelnök állapotáról.

A Ficot ért öt lövés mindegyike a vékonybelét sértette meg
Foto: TASR/AP/Lefteris Pitarakis

Erik Kaliňák smeres képviselő elmondta, hogy öt helyen sértették meg a miniszterelnök vékonybelét a rá leadott lövések. A smeres képviselő egy kiszucaújhelyi találkozón nyilatkozott, ahol elmondta, a besztercebányai kórház orvosai szinte csodát tettek Fico állapotának javítása érdekében.

Erik Kaliňák arról is beszélt, hogy a műtét után továbbra is szükséges Fico hasüregének átöbítése, hogy elkerüljék a fertőzés és az abból adódó vérmérgezés veszélyét. A fertőzést antibiotikumokkal is igyekeznek megelőzni.

A merénylet óta ez az első alkalom, hogy a kormányoldal képviselői részleteket közölnek a miniszterelnök egészségi állapotáról. A Kormányhivatal tájékoztatása szerint a várakozásoknak megfelelően halad Robert Fico kormányfő kezelése, állapota kielégítő.

(dennik, új szó)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban