Alig adatott meg tíz év a mindössze huszonhat és fél évet élt költőnek életműve megalkotására, de ez nem akadályozta, hogy sok magyar szemében ő legyen a poéta, sőt nemzeti idol és lángpallos. Petőfi Sándort már rövid életében legendák övezték, imázsának építéséről persze ő maga is gondoskodott, halálával pedig szinte azonnal mítosz teremtődött köré. Kultusza azóta is tart, amit természetesen a mindenkori hatalom sem hagyott figyelmen kívül, sőt Petőfi emlékét szinte minden időben igyekezett saját céljai, agendája szolgálatába állítani, személyét önkényesen kihasználni.
Már Ady is nehezményezte a költő kisajátítását, így ír: “Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítnak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatal ember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha velük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apáca-telepítő mágnás-asszonyok, cifra reverendás papok, s nagyurak galád szolgái jönnek elénk – Petőfivel. És azok, akiket Petőfi még jobban utált: a gyávák, az üres, hazug honfiaskodók és mindenek fölött a rossz írók, a tehetségtelenek.”
Eddig az idézet. Nos, ennek a Petőfi kultusznak a történetét, a költő kultúrpolitikai kitettségének változásait dolgozta fel a Petőfi minden időben című budapesti kiállítás, amely a Blinken OSA Archívum által szervezett Petőfi délibábok című programsorozat részeként márciustól két hónapon át várta a látogatókat.
