A háborúk esetében gyakran előfordul, hogy a konfliktus elején nem lehet pontosan meghatározni, végül kin fog csattanni az ostor, mely ország, vagy mely népréteg lesz a fő elszenvedője a negatív hatásoknak.
Valószínűleg 1914-ben az I. világháború kitörésekor, kevés magyar hivatalnok gondolta úgy Komáromban, Losoncon vagy akár Rozsnyón, hogy 6 év múlva addigi életüket és vagyonukat hátrahagyva menekülniük kell majd szülőföldjükről, mint ahogyan a 2. világháború eseményiből sem következett egyértelműen, hogy a végén a cigányok is bűnbakká lesznek, ez a kegyetlenkedés roma holokauszt néven vonult be a köztudatba.
Ennek a két, sok tanulságot hordozó események a felidézésében Ablonczy Balázs, Mezei Mónika és Csősz László történészek lesznek a segítségünkre.
Ablonczy Balázs az ELTE oktatója, és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa a Kassán megrendezett Közalkalmazottak változó rezsimekben Kelet-Közép Európában a 20. század első felében című konferencián adott elő az 1. világháború után az elcsatolt területekről a trianoni Magyarországra menekülő hivatalnokok sorsáról.
Mezei Mónika történelem és latin tanár, valamint Csősz László történész, főlevéltáros egy határon átnyúló kezdeményezés keretében adott elő a Pavol Jozef Śafárik Egyetemen a roma holokausztnak a jelenlegi Dél-Szlovákiához kapcsolódó tragikus eseményeiről. Arról beszéltek, hogy milyen indokkal kezdődött a roma holokauszt, miképp vélekednek a mai diákok erről az eseményről, milyen szerepet töltöttek be a kassai és komáromi gyűjtőtáborok, és hogy volt-e roma antifasiszta ellenállás.