Na hlavný obsah

Tiltakozásképpen január végén lekapcsolják az önkormányzatok a közvilágítást

A Szlovákia Városok és Falvak Társulása Kamarája így kívánja figyelmeztetni a kormányt arra, hogy foglalkozzanak az önkormányzatokat érintő problémákkal.

Tiltakozásképpen január végén lekapcsolják az önkormányzatok a közvilágítást
Foto: obecne-noviny.sk

Január 30-án este az önkormányzatok lekapcsolják a közvilágítást, így tiltakoznak amiatt, hogy a kormány nem foglalkozik a problémáikkal. A települések vezetői erről a Szlovákia Városok és Falvak Társulása Kamarájának keddi online megbeszélésén egyeztek meg.

Jozef Božik, a kamara elnöke, a ZMOS alelnöke azt mondta: „A közös célunk, hogy figyelmeztessük a kormányt, itt az ideje, hogy elkezdjen foglalkozni az önkormányzatok problémáival. A kormány 600 millió eurót vett el az önkormányzatoktól, ráadásul dacára az ígéreteknek, semmi sem történik a magas energiaárak kompenzálása terén” – jelentette ki Božik, hozzátéve, hogy a biomassza vagy a faforgács drágulását sem kompenzálta a kormány.

A kabinet 2022 novemberében jelentette be, hogy a jóváhagyott árplafonnak megfelelően január 1-je és március 31-e között az önkormányzatok 199 eurót fizetnek a villanyáramért megawattóránként (MWh), 99 eurót a gázért. Az ezt meghalodó költségek 80 százalékát állja az állam.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban