Na hlavný obsah

Három és fél ezer orvos kész felmondani Szlovákiában

Az orvosok továbbra is ragaszkodnak a követeléseikhez.

Három és fél ezer orvos kész felmondani Szlovákiában
Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezet elnöke a 2022. április 5-én tartott sajtótájékoztatón. Foto: TASR

A kormányhivatalban kedden folytatódtak a tárgyalások az egészségügyi dolgozók béremeléséről. Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezet (LOZ) vezetője a találkozó előtt megerősítette, hogy az orvosok nem változtatnak álláspontjukon, és ragaszkodnak követeléseikhez.

„Augusztus folyamán, ha nem lesz megoldás a kormány részéről, elkezdjük a konkrét felmondások gyűjtését“ – mondta a szakszervezet vezetője. Jelezte: jelenleg mintegy 3500 orvos hajlandó benyújtani lemondását a követelésekkel kapcsolatban.

A tárgyalások az egészségügyi dolgozók béremeléséről hétfőn (augusztus 15.) folytatódnak a kormányhivatalban. A keddi ülésen nem született konkrét javaslatot az orvosok és ápolók béremelésére – jelentette be a találkozó után Peter Visolajský, az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) vezetője.

Megerősítette, hogy az orvosok nyolc követelése közül az egyikről megállapodás született. Így ősszel megszűnhet az orvosképzés megadóztatása.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban