Ugyanakkor ez a lista még most sem teljes, ezért hurráoptimista túlzásokba sem szabad esnünk. Ami biztató, hogy a nagyhatalmak eddig megőrizték józan eszüket, és bár folyamatos az atommal való fenyegetőzés az orosz politikai szereplők részéről, minden esetben azt kell néznünk, hogy ki mondja, milyen pozícióban van és politikailag hova tart épp az illető.
A nyers háború szempontjából sem feltétlenül Oroszország felé dől a mérleg. Az ugyan tény, hogy a haditechnikát tekintve mennyiségi megközelítésből az „orosz medve“ állt jobban, sőt ha legfrissebb és legpontosabb nyilvánosan elérhető forrásokra támaszkodunk, ez a fölény a háború elején is megvolt. Viszont ez a kép nagyon hamar szertefoszlott mikor a háború első heteiben olyan képek árasztották el az internetet, hogy tengelytörés, kiszakadó kerék vagy üzemanyaghiány miatt hátrahagyott milliós értékű haditechnikai eszközök voltak az útszélén hátrahagyva.
Első körben az abszolút és jogos kétkedés kísérte ezeket felvételeket, de a nyílt hozzáférésű információszerzés eszközparkját széles spektrumban kihasználó önkéntesek munkája során ma már 90%-os biztonsággal tudjuk értékelni ezeket az információkat.
De a kép teljességéhez még több információra volt szükség, így mikor a brit hírszerzési források és oknyomozó portálok kezdtek cikkezni az orosz hadsereget övező korrupcióról, közelebb kerülhettünk Putyin ukrajnai kudarcának megfejtéséhez. Az orosz logisztika rendszer kiismeréséhez kellett talán a legkevesebb „tudomány”, az ugyanis a több évtizedes megfigyelések alapján egyszerűen lemaradt és elhanyagolódott.
Amivel viszont nehezebben lehetett számolni, hogy maga az ukrán hadvezetés miképp fog szerepelni, képes lesz-e felvenni a kesztyűt, elkerülni a szétesést, hiszen ne feledjük, hiába a „nyugatias” hozzáállás, a kelet attól még kelet. Ha van egy front, amit nem igazán láthatunk és mégis égetően fontos, az pedig az ukrán korrupcióé. A kérdés az, hogy Zelenszkij elnök képes-e kontroll alatt tartani az országában is jelenlevő ügyeskedők ténykedéseit, de sajnos ez egy olyan ukrán belügyi kérdés, ami mélyebb elemzést igényelne.
Összességében, ami az ukrán fél legnagyobb szerencséje, hogy Putyin még mindig különleges műveletként kénytelen kezelni az intervenciót. Ha ugyanis háborúvá konvertálná át a műveletet, ugyan ezáltal hozzáférhetne a valóban jóval nagyobb orosz embertartalékokhoz, de ugyanakkor jóval nagyobbá válna a háborúval szembeni – eddig csak kismértéken mesterségesen visszafogott – társadalmi ellenállás is. Ez utóbbit ugyanis a szankciók eddig csak meglegyintették, de az idő előrehaladtával az utca embere is egyre komolyabban megérzi majd a világtól való elszigetelődést, amit ugyan a kínai „szövetség” enyhíthet, de mivel Oroszországra Kína mint felvevő piacra is tekint, a lassú, de egyre masszívabb orosz gazdasági visszaesés számára sem teszi kedvezőbb partnerré az országot.
Nem beszélve arról, hogy Oroszország katonai szereplése a kínai tervek szempontjából csak részletkérdésnek számít. Ha Putyin elbukja Ukrajnát, az azt üzeni Pekingnek, hogy Ázsiában ő az igazi úr, ha sikerre viszi az inváziót, akkor is nyert ügye van, számíthat a megnövekedett orosz befektetési igényekre és a még mélyebb függőségre.
Putyinnak viszont egyre inkább kell lavíroznia és tulajdonképpen a kudarcok mértéke a valós mutatói annak, hogy mennyire hajlandó taktikai atomfegyvert bevetni az orosz vezető. A nyugati fegyverekkel felpumpált Ukrajnának ugyan csábító lehet a katonai győzelem kivívása, viszont elemzők már korábban is arra intettek, hogy ha tényleg nukleáris csapás nélküli, konvencionális háború szintjén szeretnénk tartani a konfliktust, akkor tárgyaló asztalhoz kell ültetni Zelenszkijt és Putyint. De, hogy erre mikor lesz lehetőség az még továbbra is kérdéses marad.
De nem csak a „forró háború” frontjain megkérdőjelezhetőek az orosz sikerek. A gázháború frontján Putyin jelenleg ugyan lépéselőnyben van és diktál, de az idő itt sem Vlagyimirnek dolgozik. Mert jelen helyzetben egyre inkább tűnik úgy, hogy Oroszország egy hideg telet betud húzni Európának, középtávon viszont elveszítheti felvevő piacának egy jelentős részét, és egy idő után Kína és Irán is elkezd majd feszeregni, hogy az eddig is alacsony gázárakon csak kéne már faragni még egy kicsit. Ha ez utóbbi irányba mennek tovább dolgok, akkor egy győzedelmesen végződő háború is, ahogy azt már fentebb említettem, tovább mélyítheti Oroszország kínai irányú elköteleződését. Vagyis sakk matt.
