Na hlavný obsah

Uber Files: így vérzett el az Uber lobbitevékenysége Magyarországon

Évekig próbálkozott az UBER Magyarországon, sikertelenül. „Hungary is a shitshow”, állapította meg az egyik vezető, majd a cég kivonult a magyar piacról.

Uber Files: így vérzett el az Uber lobbitevékenysége Magyarországon
Foto: TASR

Alig másfél évet volt az UBER Magyarországon, 2016-ban kénytelen volt kivonulni, mert nem tudott megegyezni a kormánnyal, ami az utasok számára jóval drágább, hagyományos taxisokat támogatta, félve a taxisok tüntetőakciójától, aminek korábban már sikerült sarokba szorítani a kormányt.

Most már azt is tudjuk, az olcsóságnak meg volt az ára, pontosabban mondva, jól kivolt találva, hogy az amerikai cég minél kevesebb adóforintot hagyjon elgurulni.

Nemrég az Uber kiszivárgott belső anyagaiból fényderült arra is, hogy az Uber lobbistáiknak sikerült ugyan bejutniuk több miniszterhez és más magasrangú döntéshozóhoz, de azt nem tudták elérni, hogy nekik megfelelően alakuljanak a szabályok, ezért a cég 2016 elején kivonult a magyar piacról.

A Mintegy 124 ezer, 2013-2017 között keletkezett iratot a Guardian brit napilap szerezte és osztotta meg az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű tényfeltáró újságírói hálózattal. A 29 ország mintegy 180 újságírója részvételével zajló projektnek egyedüli magyar tagja a Direkt36 volt.

Közben a dokumentumakt kiszivárogtató Mark MacGann is kiállt a nagynyilvánosság elé, MacGann részt vett a magyarországi lobbitevékenységben is, az egykori lobbista azt mondja, azért szivárogtatta ki az iratokat, mert az Uber ígéretei hazugságon alapultak.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban