A jelentések szerint 24 órával a földrengés után több mint négyszáz olyan embert sikerült kimenteni, aki a romok alatt rekedt a Himalája lábánál fekvő területen. A mentőalakulatokon viszont továbbra is nagy a nyomás, mert egy csaknem Kambodzsa nagyságú területen kell kutatni túlélők után, miközben a hőmérséklet éjszaka mínusz 18 Celsius-fok körüli. A romok között rekedt, illetve fedél nélkül maradt embereket a gyors kihűlés veszélye fenyegeti. Szakértők szerint még sérülés nélkül is csak 5-10 óráig képes életben maradni az ember ebben a nagy hidegben.
A regionális katasztrófavédelmi hatóság közlése szerint a 6,8-es erősségű földrengés központja – amelynek 20 kilométeres körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él – Tingri megyében, 10 kilométer mélyen volt.