Na hlavný obsah

„Többet dolgozom, mint korábban bármikor” – adventi beszélgetés Zsurzs Katival

Gyökeret eresztő típus. „Társulati lény vagyok. Akkor mozdulok, ha löknek” – vallja a színésznő.

Csodásan indult a pályafutása. A Színművészeti Főiskola elvégzése után az édesanyja, Zsurzs Éva által rendezett Abigél című tévéfilmsorozat Kis Marijaként berobbant a köztudatba. Aztán jöttek terméketlenebb évek is, amikor a háttérben volt. Manapság viszont az aranykorát éli. Játszik a budapesti Játékszínben, rengeteget szinkronizál és tévéfilmsorozatban, mozifilmekben is látható. Most éppen Lakos Nóra új filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet bohém írónőjeként szerepel a mozivásznon. Zsurzs Kati színművésszel 2023 adventjén beszélgettünk.

A podcastből kiderül:

  • milyenek voltak gyerekkorában, többgenerációs otthonukban a karácsonyok,
  • készültek-e az ünnepekre már az advent alatt, s manapság mivel lepi meg a szeretteit ebben az időszakban,
  • hogyan bukott le mindig a Mikulásnak öltözött nagynénje,
  • milyen kislány volt Zsurzs Kati,
  • hogyan emelték ki a munkásközegből édesanyját, a csodás pályafutást befutott Zsurzs Éva Kossuth-díjas rendezőt,
  • Katit mikor kezdte beszippantani ez a közeg, és támogatta-e az anyukája,
  • diákként hova jutott el egy szavalóversenyen elért sikernek köszönhetően,
  • manapság egy-egy szerepe kapcsán eszébe jut-e az édesanyja,
  • hogyan emlékszik vissza főiskolai osztályfőnökére, Kazimir Károlyra, aki rendezőként alaposan megosztotta a szakmát,
  • az Abigél forgatása alatt érezték-e azt, hogy maradandót alkotnak,
  • miért gondolja úgy, hogy nem jó, ha a színész eljátszhatja a szerepálmát,
  • hogyan alakult az élete a Thália Színház megszűnését követően,
  • több évnyi kihagyás után kinek a felkérésére lett újra társulati tag, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol tizenhárom évet húzott le,
  • hogyan élte meg a cukorbeteg nővére korai elvesztését,
  • hisz-e valamiféle túlvilági létben,
  • melyik szerepet tartja élete legnagyobb ajándékának,
  • mivel magyarázza a Csengetett, Mylord? című angol filmsorozat hatalmas sikerét a magyar tévénézők körében, amelyben Poppy Meldrumnak adta a hangját,
  • milyen változásokon ment keresztül a szinkronizálás az elmúlt évek, évtizedek alatt,
  • hogyan került be a Halhatatlanok Társulatába,
  • milyen két lánya és hat unokája karácsonyi angyalának lenni,
  • milyen ajándékot kaptak hallgatóink a színésznőtől.

Zsurzs Kati színművészt Puha József kérdezte. A beszélgetés 2023. december 24-én a Csillagszóró című ünnepi műsorunkban hangzott el.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban