Na hlavný obsah

Magyar hangja: Bergendi Áron

A galántai születésű, Vágkirályfán nevelkedett színész a szinkronizálás és a színházi lét mellett hiphopelőadóként is szeretne érvényesülni.

Bekerült a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpadába, s onnan már nem volt megállás, tudta, hogy ez a jövője. A Gór Nagy Mária Színitanodában szerzett színészképesítést. Tagja a PartVonal Műhely társulatának, játszik a József Attila Színházban. Rengeteget szinkronizál, van, hogy naponta több szinkronstúdióban is megfordul. A zeneiparban is bontogatja a szárnyait, a BergÄr művésznév alatt, szókimondó rapperként. Mint mondja, annak ellenére, hogy a színház, a színészet az örök nagy szerelem, a szakmában töltött tíz év ráébresztette arra, hogy nem ez az a kifejezési forma, ahol saját magát tudja megmutatni. Feladatokat kell teljesítenie, elvárásoknak kell megfelelnie. A hiphopban viszont maradéktalanul ki tud teljesedni. A Bergendi Áronnal készült beszélgetés a színész harmincharmadik születésnapján hangzott el adásunkban.

A podcastből kiderül:

  • érzi-e a vállán a harminchárom évet,
  • hogy látja, ott tart-e, ahol ennyi évesen tartania kell,
  • rokona-e a vághosszúfalui Bergendi Barnabás színésznek,
  • hogyan fogadták a szülei, amikor bejelentette, hogy a színészi pályát választja,
  • jó döntés volt-e a Gór Nagy Mária Színitanoda,
  • a tanulmányai alatt mennyire szippantotta be a budapesti közeg, és megmaradt-e az otthonról hozott „rosszfiú” énje,
  • mikor és kinek köszönhetően lépett be életébe a szinkronizálás,
  • melyik népszerű sorozatban szinkronizált először,
  • hogyan jutott el a tömegjelenetektől a főszerepig,
  • kik a szinkronszínész-példaképei,
  • mik a szinkronizálás kulisszatitkai,
  • miért izzasztotta meg őt a Dragon Ball-sorozat Zamasuja,
  • kik a kritikusai, és hogyan viseli a kritikát,
  • melyik az a holland sorozat, amely főszereplőjének kölcsönözte a hangját, és a magyar változat is nemsokára látható lesz a Netflixen,
  • miért kellett megszakítani a beszélgetést,
  • ki ajánlotta be a PartVonal Műhelybe,
  • hogyan lett Rómeóból Mercutio,
  • mivel magyarázza azt, hogy a filmipar egyelőre nem fedezte fel őt, és van-e ebből adódó hiányérzete,
  • mikor kapcsolt nagyobb sebességre a zenei pályafutása,
  • kiket hallgatott gyerekként, és manapság kik inspirálják,
  • hogyan fogadja a környezete a szókimondó dalszövegeit,
  • mik a tervei a rappeléssel,
  • látja-e magát hatvanhat évesen.

Bergendi Áron színésszel Puha József beszélgetett a december 9-i Nappaliban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban