Na hlavný obsah

Peter Pellegrini államfő hétfőn Hollandiába látogatott

Peter Pellegrini egy napot tölt el Holandiában, ahol elsőként a holland király, Vilmos Sándor fogadta őt Hágában, később pedig a miniszterelnökkel, Dick Schooffal is találkozott.

Peter Pellegrini államfő hétfőn Hollandiába látogatott

Az elnöki látogatás célja a kapcsolatok további elmélyítése és a közös projektek folytatásának elősegítése volt. Az államfő ellátogat az utrechti Máxima hercegnő Központba is, amely Európa egyik vezető tudományos-kutató központja a gyermekkori daganatos betegségek kutatásában és kezelésében.

A központ hosszútávú együttműködést ápol a pozsonyi Nemzeti Gyermekgyógyászati Intézettel. A két intézet a holland királyi pár tavalyi szlovákiai látogatása során kötött együttműködési megállapodást. Ennek értelmében a holland intézmény kezelésbe vehet szlovákiai betegeket is, akik ellátása nem biztosított a hazai körülmények között.

Pellegrini elmondta, hogy büszke az együttműködésre, és örömmel látná ha hasonlóan magas színvonalú központot építenének Szlovákiában is. Az államfő adományt is átadott az intézet pácienseinek. Az államfővel együtt Kamil Šaško egészségügyi miniszter és szakmaikísérete, többek között a Nemzeti Gyermekgyógyászati Intézet igazgatója, Peter Bartoň is részt vett a munkaúton.

(tasr)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban