Na hlavný obsah

Árvízhelyzet Komáromban

Komárom készen áll a Duna áradására. Gátakkal védik a várost, csak az árterületeken kell arra számítani, hogy a területet elönti a víz. A tűzoltó- és mentőszolgálat zsákokat küld a veszélyeztetett pontokra, ebben a város is segít.

Árvízhelyzet Komáromban
Foto: TASR/Milan Drozd

„Péntek hajnalban tetőzött a Duna Komáromnál, ahol az árterületeken öntött ki több helyen is a folyó, de az árvízvédelmi gátak védik a várost a veszélytől” – mondta el rádiónknak Keszegh Béla Komárom polgármestere.

„Péntek reggel negyed hatkor volt a legmagasabb, 833 cm, és azóta négy centimétert süllyedt a víz szintje, remélhetőleg most már a tetőzésen túl vagyunk” – fogalmazott Keszegh Béla.

A talajvíz több helyen is gondot okoz a városban. A veszélyeztetett területeken álló épületek körül megtették a szükséges intézkedéseket.

A lakosoknak és vállalkozásoknak a városi rendőrök segítenek. Homokzsákokat helyeztek el a legkritikusabb pontokon. A Vágon is másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

A Pátria Rádió Reggeli című műsorában elhangzott beszélgetés teljes egésze itt meghallgatható. A műsorvezető Juhász László.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Régió rovatban