Na hlavný obsah

Susko közölte, tiszteletben tartja a Dušan K. ügyében hozott bírósági döntést

Boris Susko igazságügyi miniszter azt mondta, tiszteletben tartja a Speciális Büntetőbíróság Dušan K. volt különleges ügyész ügyében meghozott döntését.

Susko közölte, tiszteletben tartja a Dušan K. ügyében hozott bírósági döntést
Boris Susko igazságügyi miniszter. Foto: TASR/Jaroslav Novák

A bíróság kedden (szeptember 3.) bűnösnek találta a vádlottat.

„Az ítélet még nem jogerős. Tudomásom szerint ebben az ügyben is folyamatban van még a hivatali jogkörrel való visszaélés ügyében indított büntetőeljárás, ezért lehetnek még meglepetések” – mondta a miniszter a szerdai kormányülés után.

A tárcavezető közölte, ebben az ügyben nem nyújtott be panaszt. „Egy másik ügyben nyújtottam be fellebbezést, nem kötném össze a két ügyet” – tette hozzá.

A Besztercebányai Speciális Büntetőbíróság egyesbírója kedden bűnösnek találta Dušan K.-t., de halmazati büntetést nem szabott ki a vádlottra. Az ügyészség kenőpénz elfogadásával vádolta meg a volt különleges ügyészt. A gyanú szerint 2016-ban 50 ezer eurót fogadott el egy külön erre a célra előkészített könyvbe rejtve, azért, hogy két büntetőügyben megakadályozza a büntetőeljárás megindítását. Az ítélet nem jogerős. A vádlott fellebbezett, a fellebbezésről a Legfelsőbb Bíróság dönt.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban