Na hlavný obsah

Politikai értékeinek változatlanságát hangoztatta Kamala Harris első elnökjelölti interjújában

Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott első elnökjelölti interjújában.

Politikai értékeinek változatlanságát hangoztatta Kamala Harris első elnökjelölti interjújában
Foto: TASR/AP/Stephen B. Morton

Kamala Harris az alelnökjelöltjével, Tim Walz-cal közösen adott interjúban úgy érvelt, hogy miközben értékei nem változtak, az alelnökként eltöltött időszak bizonyos, az ország szempontjából legsürgetőbb kérdéseket tekintve új megközelítést adott számára.

Kamala Harris azt mondta, hogy a klímaváltozás elleni fellépés szükségességét illetően nem változtak értékei és leglényegesebb politikai meglátásai, majd egyben kijelentette, hogy klímaválság valós és sürgető, amelynek kezelésére határidőkben is mérhető intézkedéseket kell hozni.

Az illegális bevándorlással kapcsolatban elfoglalt álláspontját alátámasztva az elnökjelölt saját, korábbi kaliforniai főügyészi tevékenységét hozta példaként és azt mondta, hogy ő emelt vádat olyan embercsempész bandákkal szemben, amelyek részt vettek illegálisan határátlépések ösztönzésében.

Kamala Harris ismét ígéretet tett arra, hogy elnökké választása esetén „minden amerikai“ érdekében dolgozik majd.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban