Na hlavný obsah

Az államfő kinevezte Pavol Gašpart az SIS élére

Gašpar rövid időn belül szeretné bemutatni a SIS fejlesztési koncepcióját.

Az államfő kinevezte Pavol Gašpart az SIS élére

Peter Pellegrini köztársasági elnök hétfőn kinevezte Pavol Gašpart a Szlovák Információs Szolgálat élére. Gašpart februárban jelölte a posztra a kormány, de Zuzana Čaputová volt államfő az utódjára hagyta a kinevezését

Pavol Gašpar eddig a titkosszolgálat igazgatóhelyettese volt. Az SIS statútumának módosítását követően megkapta az igazgatói jogköröket. Korábban igazságügyi államtitkárként dolgozott.

Peter Pellegrini a kinevezés utáni beszédében úgy fogalmazott, a Szlovák Információs Szolgálatnak az állam érdekében kell ellátnia a feladatait, és nem a politikusok vagy más olyan személyek érdekében, akik befolyásolni akarják, vagy élősködni akarnak rajta.

A kinevezése után Pavol Gašpar bejelentette, hogy rövid időn belül szeretné a nyilvánosság elé tárni a SIS fejlesztési koncepcióját. Gašpar, aki eddig a SIS igazgatóhelyetteseként dolgozott, megjegyezte, hogy kompetenciái nem sokat változnak. Szerinte kinevezése jó jelzés a világ számára, hogy a SIS-nek megfelelő vezetésre van szüksége. Úgy véli, garantálni tudja a szlovák titkosszolgálat függetlenségét.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban