Na hlavný obsah

A kormányfővel és a pártelnökökkel tárgyal a napokban az államfő

Peter Pellegrini államfő hamarosan találkozik Robert Fico (Smer) kormányfővel, Peter Žigával (Hlas), a parlament megbízott elnökével, és fokozatosan a pártok elnökeivel.

A kormányfővel és a pártelnökökkel tárgyal a napokban az államfő
Foto: TASR/Ján Krošlák

A megbeszélések témája a társadalmi megbékélés lesz. Az államfő ezt a közösségi hálón megjelent videofelvételen jelentette be, és nyugtalanítónak nevezte a fokozódó ellenséges légkört. Az államfő leszögezte, érzékeli a Martina Šimkovičá (SNS-jelölt) kulturális minisztert érő bírálatokat a kulturális intézményeknél végrehajtott személycserék miatt.

„Egyetértek azzal, hogy a leváltásoknál fontos az érvelés és a módszerek is, amelyeknek meg kell felelniük a 21. századi elvárásoknak, de megjegyzem, hogy a mostanihoz fogható változásokból számtalan volt már Szlovákia történetében, és nemcsak a kulturális tárcánál, hanem mindegyiknél” – mondta. Kitért a Boris Susko (Smer) igazságügyi minisztert erő bírálatokra is.

„Fontosnak tartom ismételten leszögezni, hogy valaki bűnösségéről vagy ártatlanságáról egy demokratikus országban csakis a bíróságok dönthetnek, politikusok nem, de az utcákon tüntetők sem, ezért bízom benne, hogy a Legfelsőbb Bíróság mihamarabb határoz az ügyben” – fogalmazott az államfő. Felszólította a politikusokat, hogy az emberekért dolgozzanak. „Ha maradnak ebben a személyeskedő, nem konstruktív, gyűlölködő szerepben, csak távolodni fog az áhított nyugalom” – mondta Peter Pellegrini.

(TASR, ujszo.com)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban