Na hlavný obsah

Spanyol fieszta – összefoglaló a 17. labdarúgó-Európa-bajnokságról

„Ha a helyszínen vagy, kevesebbet látsz egy-egy meccsből, mint azok, akik a tévében nézik, viszont azt a kevesebbet jóval intenzívebben éled meg” – vallja Bőd Titanilla sportújságíró.

2024 a nagy sportesemények éve. A labdarúgó-Európa-bajnokság a spanyolok sikerével ért véget, a döntőben az angolokat győzték le. Negyedik alkalommal sikerült elhozniuk e rangos trófeát, s ezzel már örökranglistavezetők. Edzőjük, Luis de la Fuente az első szakember, aki az U19-es, az U21-es és a felnőtt spanyol nemzeti csapattal is Eb-t nyert, valamint a Nemzetek Ligájában is diadalmaskodott.

Bőd Titanillával, a Sportnet újságírójával két részben beszélgettünk. Az elsőt még a spanyol–angol döntő előtt rögzítettük rádiónk stúdiójában, majd a mérkőzést követően telefonon értük őt el. Az interjú a műsorvezető három alaptémájával indult. Neki a szerencse, a pálfordulás és a pénz szavak jutottak eszébe az idei Eb kapcsán.

A podcastből kiderül:

  • a véletlen és a szerencse szerepe a fociban,
  • a portugálok szerencséje a 2016-os Eb-n, amit meg is nyertek,
  • valóban látványos volt-e a tudásbeli különbség a csoportkörök után kialakult két ág között,
  • Titanillát meglepte-e a 2020-as Eb-győztes Olaszország gyengébb teljesítménye,
  • melyik meccsen született meg az Eb-k történetének leggyorsabb gólja,
  • hogyan lett a csoportkörök alatt agyonszidott Garreth Southgate edzőből „Isten”,
  • hogyan fogadta a nézőközönség az angol–szlovák mérkőzésen az angolok utolsó pillanatban lőtt egyenlítő gólját,
  • megengedhető-e, elfogadható-e Jude Bellingham ollózós gólja utáni túlzott öröme, reakciója,
  • jót tesz-e a futballnak az, hogy emberi ésszel már-már felfoghatatlan összegeket keresnek a sztárfocisták,
  • melyik volt az idei Eb legjobb meccse,
  • mivel magyarázható az, hogy ennyire feljavult a német válogatott játéka az elmúlt években nyújtott teljesítménye után,
  • a sportújságíró hogyan vélekedik a magyarok pechjéről: az angolok csak döntetleneztek a szlovénekkel, a grúzok pedig nagy meglepetésre legyőzték a portugálok „B csapatát”, s ezek miatt nem sikerült a továbbjutás,
  • melyik volt a legunalmasabb mérkőzés,
  • az Eb legszebb pillanata (amely nem a pályán történt),
  • az Eb legfájdalmasabb pillanata (amely talán a sorozat legszebb gólja is egyben),
  • melyik volt az a gól, amely elvarázsolta a műkorcsolyáért rajongó Titanillát,
  • lehet-e, érdemes-e rangsorolni az edzőket és a játékvezetőket,
  • a szakember szerint bevált-e a VAR jelenléte, működése,
  • mivel magyarázható az, hogy rengeteg öngól született,
  • megtörténhetne-e a mai kiegyenlített mezőnyben az, hogy egy kiscsapat egészen a döntőig menetel,
  • kik az Eb felfedezettjei,
  • minek tudható be az, hogy a döntőben a spanyol–angol meccsen két különböző iramú félidőt láttunk,
  • a spanyol válogatott favorit lesz-e a két év múlva sorra kerülő világbajnokságon,
  • bevált-e az Európa-bajnokság mezőnyének 2016-os bővítése,
  • beválhat-e a világbajnokság mezőnyének bővítése – 2026-ban az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő rendezvényen már negyvennyolc csapat vesz részt.

Bőd Titanillát, a Sportnet munkatársát Puha József kérdezte a Nappaliban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban