Na hlavný obsah

A dunaszerdahelyi ember Európa teherszállítása mögött

A szlovákiai vasúthálózat állapota meglehetősen gyatra, különösen az ország déli részein.

A dunaszerdahelyi ember Európa teherszállítása mögött

Ezt nem kell bizonygatni azoknak, akiknek a személyvonata gyakran késik, vagy akik a megállók némelyikén kénytelenek vesztegelni az egyvágányúság miatt. Ami viszont a teherszállítást illeti, az már egy külön történet. Annak ellenére, hogy ugyanazokat a sínpárokat használják, mint a személyvonatok, Szlovákiában található az európai vasúti teherszállítás egyik központja, mondhatni „kis Hongkongja“.

Ezt a helyzetet az elmúlt 25 évben az a vasúti vállalat teremtette meg, amely már sok éve a Dunaszerdahelyi járás legnagyobb foglalkoztatója, mintegy 650 embernek biztosítva állást, és amely a délnyugat-szlovákiai székhelyéről 13 európai ország vasúti teherszállításának jelentős részét irányítja. Ennek a teherszállítmányozási kolosszusnak az európai és szlovákiai szinten is meghatározó személyiségével, Kiss Péter vezérigazgatóval Kálmán Norbert beszélgetett.

Az interjúban szó esik majd arról, hogy mihez kezd a vállalat a dunaszerdahelyi székhelye melletti halálos kereszteződés kálváriájával, hogyan oldja meg a vészesen csökkenő potens munkaerő kérdését, miként viszonyul majd a Z generáció munkamoráljához és a work-life balance életmódjához, valamint arról is, hogy mennyire igényes a Balkánon vállalkozásba kezdeni és hogy mi az amitől a leginkább tart a következő években.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Nappali rovatban