Na hlavný obsah

Egy szívközponttal kevesebb működik az országban

A trencséni kórház szívközpontja a napokban vált működéskésképtelenné.

Egy szívközponttal kevesebb működik az országban
A Trencséni Egyetemi Kórház bejárata. Foto: TASR/Radovan Stoklasa

Pár napja már a Trencséni Egyetemi Kórház szívközpontján kialakult helyzettől hangos a sajtó és már a parlament is. Az történt, hogy a kórház új vezetősége leváltotta a kardiocentrum igazgatóját, amire az ott dolgozó orvosok felmondtak. Minderről a Sme napilap adott hírt.

Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya az írás megjelenése után élesen elhatárolódott az abban foglaltaktól mondván, a cikk félinformációkat tartalmaz és hozzátették, hogy kellő számú orvosuk maradt a szolgálatok biztosításához és augusztusban egyébként is pótolni fogják a kieső szakorvosokat.

Azonban az egyik felmondott szívorvos a sajtónak úgy nyilatkozott: a napokban már olyan is előfordult, hogy egy munkatársuk kénytelen volt hazaküldeni a betegeket, mivel senki sem volt ügyeletben.

Mi lesz az infarktuson áteső, azonnali ellátásra szoruló paciensekkel? Dr Havranková Enikővel a pozsonyi Szív es Érrendszeri Megbetegedések Nemzeti Intézetének hosszú éveken keresztül praktizáló kardiológus szakorvosával, jelenleg magánpraxissal rendelkező szívorvossal beszélgetett Kálmán Norbert a hétfői Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban