Na hlavný obsah

Peter Pellegrini indokoltnak tartja Szlovákia védelmi kiadásait

Peter Pellegrini köztársasági elnöki hétfői, Konyha (Kuchyňa) településen, az első két F-16-os vadászgép átadása során elmondott beszédében megvédte az ország védelemre fordított kiadásait, ezzel pedig a vadászgépek 2018-as megvásárlását, melyről még az általa vezetett kormány hozott döntést.

Peter Pellegrini indokoltnak tartja Szlovákia védelmi kiadásait
Foto: TASR/Pavel Neubauer

Pellegrini szerint az orosz-ukrán háború kitörését követően egy ilyen megállapodás nem csak a NATO melletti kiállást, hanem az állampolgárok védelme iránti elkötelezettséget is közvetíti.

A korábbi Mig-29-es vadászgépekkel kapcsolatban kiemelte, hogy azok elérték élettartamuk végét, így felesleges és költséges lenne karbantartásuk, az új vadászgépek érkezése azonban fontos lépés affelé, hogy Szlovákia saját maga biztosíthassa légtere védelmét.

Ezzel összefüggésben az államfő köszönetet mondott azon országoknak, amelyek a Mig-29-es gépek földelése után biztosítják Szlovákia légvédelmét.

A reptéren szintén jelenlevő Robert Kaliňák védelmi miniszter beszédében az SNS pártot méltatta, melynek állítása szerint fontos szerepe volt az új vadászgépek 2018-as megvásárlásában.

Emellett köszönetet mondott Gautam Rana amerikai nagykövetnek, valamint a Lockheed Martin fegyver- és repülőgépgyártó vállalat illetékeseinek, hogy az első két repülőgép még az idei nyár folyamán megérkezett.

A két szlovák politikus mellett a nagykövet is felszólalt, elítélve Oroszország ukrajnai megszállását és azt, hogy mindezzel az agresszor Szlovákia szuverenitását is megkérdőjelezi. Végezetül köszönetet mondott Robert Fico kormányának és a repülőgépeket elszállító amerikai pilótáknak.

(DenníkN)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban