Na hlavný obsah

Elhunyt idősebb Reiter István hegedűművész

Közel harminc éven át volt a Szlovák Filmharmónia tagja a kassai születésű zenész.

Elhunyt idősebb Reiter István hegedűművész

Életének nyolcvanadik évében hétfőn este elhunyt idősebb Reiter István hegedűművész, karmester, zeneszerző és tanár. Kassán született, az általános iskolát is itt végezte. Ezt követően előbb a Pozsonyi-, majd a Kassai Konzervatórium növendéke volt.

Zenész diplomáját a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán szerezte. Közel harminc éven át volt a Szlovák Filharmónia tagja, több éven át koncertmestere.

Ezt követően 8 éven át tanított a Pozsonyi Konzervatóriumban. Élete utolsó éveiben több szerzői estet is adott. 2016-ban átvehette a Harmónia-életműdíjat.

Gyakori vendége volt a Capella Istropolitana, a Szlovák Vonósnégyes, a Franz Lehár Orchester, a Pressburger Solisten és számos más együttesnek.

Olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Riccardo Muti, Claudio Abbado, Placido Domingo, Ennio Morricone, Josefine Baker és mások. Pályafutása során több száz tévé-, rádió- és hanglemezfelvétel készült vele.

1997-től zenetanári tevékenysége mellett a szóló, ill. a bécsi zene nagy ismerőjévé, „Stehgeiger”-ré tökéletesítette magát. Fiával, ifj Reiter Istvánnal „Reiter Duó“ néven rendszeresen fellépett bel- és külföldön egyaránt. Élete utolsó éveiben több szerzői estet is adott. 2016-ban átvehette a Harmónia-életműdíjat.

Idősebb Reiter István hegedűművész temetése július 23-án, kedden 10 óra 15 perckor lesz a pozsonyi krematóriumban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Kultúra | Tudomány rovatban