Na hlavný obsah

Charles Michel: „A küldetés teljesítve“

Az Európa Tanács elnöke üdvözli a megállapodásokat, a helyét pedig a korábbi portugál miniszterelnök veszi át.

Charles Michel: „A küldetés teljesítve“
Foto: TASR/AP/Omar Havana

„A küldetés teljesítve, a tagországok vezetői megválasztották az Európai Tanács következő elnökét, megállapodtak az Európai Bizottság következő vezetőjének személyéről és kiválasztották az uniós főképviselőt a következő ötéves uniós intézményi ciklus idejére” – közölte Charles Michel, a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben péntek hajnalban.

Charles Michel, az uniós csúcstalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a tagországok vezetői teljesítették feladatukat azzal is, hogy jóváhagyták a következő ötéves időszakra szóló stratégiai menetrendet.

Közölte: a tagállamok állam-, illetve kormányfői az európai parlamenti választásokon legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt politikusa, Ursula von der Leyen jelölése mellett az Európai Tanács élére António Costa volt portugál miniszterelnököt választották.

Az uniós vezetők Kaja Kallas észt miniszterelnököt választották az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Titulka rovatban