Na hlavný obsah

A baleset után részben helyreállt a közlekedés a csütörtöki baleset által érintett pályaszakaszon

Az egyik sínpáron folytatódik a baleset okainak vizsgálata. A közlekedési miniszter szerint emberi mulasztás történt.

A baleset után részben helyreállt a közlekedés a csütörtöki baleset által érintett pályaszakaszon
Foto: TASR/KR PZ v Nitre

Részben helyreállt a közlekedés az Érsekújvár és Udvard közötti vasúti pályaszakaszon, ahol csütörtökön egy vonat és egy autóbusz ütközött össze.

Vladimíra Bahýlová, a szlovák vasúttársaság szóvivője szerint a két sínpár közül az egyik használható. A másik sínpáron még folytatódik a baleset okainak vizsgálata.

Csütörtökön, röviddel 17 óra után egy vonat és egy autóbusz ütközött össze az Udvardi úton Érsekújvár mellett egy sorompóval és fényjelzővel felszerelt vasúti átjárónál. A balesetben heten életüket vesztették. Legalább öten megsérültek. A sérülteket a pozsonyi, a nyitrai, a komáromi és a lévai kórházba szállították.

Robert Kaliňák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes is részvétét fejezte ki a tegnapi vonatbalesetben elhunytak hozzátartozóinak. A közösségi médiában mielőbbi gyógyulást kívánt a baleset sérültjeinek.

„A tragédia okait sürgősen ki kell vizsgálni. Különösen azért, hogy a megfelelő intézkedések megtétele után a jövőben megelőzzük az ilyen végzetes következményeket” – írta a tárcavezető, és egyben köszönetét és tiszteletét fejezte ki a mentőszolgálatoknak a gyors szakmai beavatkozásért, amellyel megakadályozták a még nagyobb tragédiát.

Jozef Ráž közlekedésügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, emberi mulasztás történt, ugyanis a vonatnak semmi keresnivalója nem volt a síneken. Hozzátette, három nyomozócsoport jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit.

A tárcavezető szerint a baleset több tényező, főként az időjárás számlájára írható: az egyik sínt elárasztotta az eső, ami miatt járhatatlanná vált. A vágányt üzemen kívül helyezték, így a vonatok nem közlekedhettek volna rajta.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban