Na hlavný obsah

Alig indult be a nyár, máris közel 80 esetben volt szükség a mentőkre

A rohamosan növekvő hőmérséklet mellett egyre több az egészségügyi dolgozókkal szembeni atrocitás.

Alig indult be a nyár, máris közel 80 esetben volt szükség a mentőkre
Foto: TASR/Michal Svítok

Indul a nyár és nem csak naptárban, ezt már mindenki szó szerint a bőrén érezheti, és emiatt még az országos mentőszolgálatot is többször riasztják. A múlt hét közepén nem egész egy nap alatt 78-szor hívták ki a mentőket hőség miatti rosszulléthez. A legtöbb riasztás a besztercebányai kerületben történt.

A rekkenő hőség mellett a mentősök számára további stresszhelyzet az, hogy egyre több az olyan páciens aki támadólag lép fel ellenük. Szombaton a koraesti órákban a Pozsonyi Egyetemi Kórházban egy előzőleg bevitt férfi rátámadt egy kivizsgálásra váró páciensre, majd egy egészségügyi nővérre, majd egy másik egészségügyu alkalmazottra. A kórházi alkalmazottak kisebb sérüléseket szereztek.

A meteorológusok azt mondják, minden idők legforróbb nyara áll előttünk, kik a veszélyeztetettek és mit lehet tenni annak, akinek nem áll módjában klímával hűtött helyre menekülni? Erről és a mentőket ért atrocitásokról kérdezte Dr. Gányovics Attila mentőorvost a Szlovák Sürgősségi Orvosi Társaság vezetőjét Kálmán Norbert a hétfői Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban