Na hlavný obsah

Hivatali ideje lejárta után tudományos területen folytatná az államfő

Zuzana Čaputová kijelentette, hogy kilép a politikából.

Hivatali ideje lejárta után tudományos területen folytatná az államfő
Petr Pavel (b) cseh és Zuzana Čaputová szlovák államfő Prágában 2024. június 13-án. Foto: TASR/Barbora Vizváryová

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az oktatásnak akarja szentelni magát, hivatali ideje lejárta után akadémiai területen dolgozna. Ezt szerdán mondta az államfő, miután találkozott Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel a prágai várban – tájékoztatott a TASR hírügynökség.

Az elnök asszony azt mondta, a következő hónapokban pihenni szeretne.

„Egyértelmű, hogy semmilyen politikai hivatalt nem vállalok, kilépek a politikából.” – utalt a terveire az elnök asszony.

Čaputová utolsó hivatalos külföldi látogatása során megismételte, hogy a Szlovákia és Csehország közötti kapcsolatok rendkívüliek.

Pavel megjegyezte, Čaputovával sok kérdésben mély egyetértés van közöttük, de az új szlovák államfő érkezésével ez megváltozhat. Hozzátette, ezen a téren a jó cseh-szlovák kapcsolatokra szeretne építeni. Pavel szerint ebben érdekelt Peter Pellegrini is.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban