Na hlavný obsah

A gyors brit kampány újabb mérföldkövéhez érkezett

A furcsán sikerült első televíziós vita után egy rendkívüli formátumban ismertették programjaikat Rishi Sunak és munkáspárti kihívója.

A gyors brit kampány újabb mérföldkövéhez érkezett
Foto: TASR/AP

A védelmi kiadások növelése és a szigorúbb határvédelem mellett a brit konzervatívok választási programjának legfontosabb ígérete az adócsökkentés.

Rishi Sunak kedden mutatta be a programot, szerdán pedig egy televíziós beszélgetés során kellett állnia a sarat, ugyanúgy, mint munkáspárti kihívójának, Keir Starmernek.

A televíziós beszélgetés annak fényében volt nagyon érdekes, hogy jelenleg rekordalacsony a toryk támogatottsága, és megvan annak is az esélye, hogy a vártnál korábbra kihírdetett júliusi parlamenti választásokon csak a harmadik helyet érik el.

Az előrejelzések szerint a Munkáspárt győzelme borítékolható, akik meglebegtették azt, hogy visszacsinálják a sokak által kritizált brexitet.

De vajon melyik pártvezető teljesített jobban a szerda esti vitában? Erről Tóth Valit, a Pátria rádió londoni tudósítóját kérdezte Juhász László a csütörtöki Reggeliben.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban