Na hlavný obsah

Afium – metálelemekkel fűszerezett ütős rockzene Bősről

„Elegem van már mindenből, az összes tolvaj miniszterből, ahol farkasokból lesz a bárány, és a tisztesség az hátrány” – hallható az Eseményhorizont című CD egyik erős szövegű, Elegem van című dalában.

Az Afium tagjai bősi származásúak. Nekik a zene valóban áfium. Mindegyikük komoly zenei múlttal rendelkezik. Végre egyesítették tudásukat, és közös zenekart alapítottak. Már most kijelenthető, hogy az egységesen magas színvonalú, társadalomkritikus Eseményhorizont című CD-jük az év végi szlovákiai magyar összesítésekben helyet kap a legjobbak között. Sőt, akár 2024 nagylemeze is lehet! „Ez olyan, mint egy fotósorozat, egymás mellett van értelmük a számoknak” – mondja az egyik zenész. Kuruc Teodor Teo gitáros-énekes, Mészáros Dávid Mészi basszugitáros és Bodó Attila Atosz járt könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában. A hiányzó, negyedik tag Kuruc Krisztián Kikki ritmusgitáros.

A podcastből kiderül:

  • milyen együttesekben zenéltek régebben,
  • hogyan lett Teóból gitáros,
  • mi köze van a Rómeó Vérzik frontemberének, Kovács Koppánynak ahhoz hogy Mésziből zenész lett,
  • Atosz miért a dobolás mellett döntött,
  • mivel magyarázható az a tény, hogy Bősön ilyen sok zenész, zenekar van,
  • hogyan találtak egymásra, s hozták létre az Afiumot,
  • elsősorban mely együttesek inspirálják őket,
  • elsőként mire figyelnek oda egy-egy dal hallatán,
  • miért kapják meg nemcsak pozitívumként, hanem negatívumként is, hogy egységes az Eseményhorizont című albumuk,
  • mennyire gondolják komolyan az erős, társadalomkritikus, néhol meghökkentő szövegeiket,
  • kikből áll az Afium közönsége,
  • hogy látják, milyen a közönségük szövegértelmezése,
  • hol lépett fel elsőként és zenekar, és miért ott tartják minden évben az első koncertjüket,
  • hogyan készült a focis Bősi induló,
  • ki tervezte az ütős CD-borítót,
  • Mészi hogyan került be zenészként a tököli börtönbe, és miért csak kis idő elteltével tapsolták meg a fiatal fogvatartottak,
  • milyenek lesznek a már készülő új szerzeményeik,
  • miben nyilvánul meg a jövőt illetően az Afium zenészeinek naivitása,
  • mennyire alap az együttesen belüli barátság.

Az Afium három zenészével: Kuruc Teodor Teóval, Mészáros Dávid Mészivel és Bodó Attila Atosszal Puha József beszélgetett a Pentatonban.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Podcast rovatban