Na hlavný obsah

Josep Borrell szerint a közel-keleti békéhez erős palesztin vezetésre is szükség van

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap ismét Gázai övezetben zajló harcok leállítására, valamint a fogvatartott túszok szabadon bocsájtására szólította fel a Közel-Keleten harcoló feleket. Mindezt a Palesztin Nemzeti Hatóság új miniszterelnökével, Mohammad Mustafával való tárgyalása után nyilatkozta.

Josep Borrell szerint a közel-keleti békéhez erős palesztin vezetésre is szükség van
Foto: TASR/AP/Virginia Mayo

Borell szerint egy erős Palesztin Nemzeti Hatóság fenntartása Izrael érdeke is, mivel ez is a térség békéjéhez járulna hozzá. A diplomáciai főképviselő egyben azokra az állításokra is reagált, melyek szerint Izrael népírtást követ el a Gázai övezetben, szerinte ugyanis ezek egyelőre csak állítások, melyeket azonban mindenképp ki kell vizsgálni.

A palesztin egészségügyi minisztérium közleménye szerint a Hamász tavaly október hetedikei támadását követő izraeli offenzíva során már közel 36 ezren veszítették életüket a Gázai övezetben, az áldozatok többsége pedig nő és gyerek.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban