Na hlavný obsah

Šutaj Eštok: Minden veszélyeztetett csoport fokozott védelemben részesül

A veszélyeztetett személyek minden csoportja fokozott védelemben részesül. Ezt Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter mondta a biztonsági tanács ülését követő sajtótájékoztatón.

Šutaj Eštok: Minden veszélyeztetett csoport fokozott védelemben részesül
Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter Foto: TASR/Pavel Neubauer

Állítása szerint a biztonsági helyzet és a biztonsági intézkedések a nyitrabányai kihelyezett kormányülésen a lehető legmagasabb szinten voltak. Szigorúbb intézkedésekre csak a szlovák és az ukrán kormány nagymihályi találkozóján került sor.

A miniszter biztosított arról, hogy a rendőrség a titkosszolgálatokkal együtt mindent megtesz az alkotmányos tisztségviselők, a parlamenti képviselők és a média védelmének biztosítása érdekében. „A közjogi méltóságok védelmét biztosító hivatallal és a rendőrség kerületi igazgatóságaival együtt megerősítettük az összes kockázati csoport védelmét, amelyekhez bármilyen fenyegetés irányulhat” – jelentette ki.

„A Szlovák Köztársaság miniszterelnöke elleni támadás a demokrácia elleni támadás, mindent megteszünk, hogy megvédjük a demokráciát” – tette hozzá a miniszter.

Felszólította továbbá a médiát, hogy ne adjon teret az összeesküvőknek, az álhírek terjesztőinek vagy az európai választásokon induló jelölteknek, akik átpolitizálnák a helyzetet.

A belügyminiszter azt is elmondta, hogy büntetőeljárás indult a kormányfő támadója ellen.

„Egyetlen változattal dolgozunk, politikai indíttatású merénylet történt” – tette hozzá. A rendőrség előre kitervelt gyilkossági kísérlet miatt indított büntetőeljárást.

„A gyanúsított nem tagja egyetlen radikális, sem jobboldali, sem baloldali politikai szervezetnek sem. Magányos elkövetőről van szó” – folytatta Šutaj Eštok.

A nyomozás szerint a férfi a számára elfogadhatatlan eredménnyel végződő államfőválasztás után határozott úgy, hogy merényletet követ el. „A további információkra hírzárlatot rendelt el a Legfőbb Ügyészség” – tette hozzá.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban