Na hlavný obsah

Izrael és Palesztina mellett kiálló tüntetéseken is ezrek vettek részt világszerte

Berlinben és Londonban is ezrek gyűltek össze az Izraelt támogató megmozdulásokon, míg másutt, például Kuala Lumpurban és Szarajevóban Palesztina mellett tüntettek.

Izrael és Palesztina mellett kiálló tüntetéseken is ezrek vettek részt világszerte
Izrael mellett való megmozdulás Berlinben. Foto: SITA/AP

Ugyanakkor nem csak Ázsiára korlátozódott a Palesztinát támogató megmozdulások szervezése, hiszen több ezres tüntetésekre került sor többek között Rómában, Párizsban vagy épp Los Angelesben és Sydney-ben is, melyek során egybehangzóan követelték a Gázai övezet folyamatos bombázásának leállítását.

Németországban eközben arról számoltak be, hogy a háború kitörést óta rémisztő mértékben megnövekedtek az antiszemita megnyilvánulások, mindezt pedig felháborítónak és szégyenteljesnek tartja Frank Walter Steinmeier német államfő.

Steinmeier egy korábban a nácik által lerombolt zsinagóga átadása során nyilatkozott a Németországban történt atrocitásokról, kiemelve, hogy a vallási épület átadása is azt szimbolizálja, Németország biztos hely a zsidók számára és nem fogja hagyni, hogy ez bármiben is változzon.

(ctk)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban