Na hlavný obsah

Az Egyesült Államok szerint Izrael 48 órán belül szárazföldi támadást indít a gázai övezet ellen

A hadművelet indítására mutathat az is, hogy az ország déli részén már több, mint 100 ezer tartalékos katona gyűlt össze, akik bármelyik pillanatban mozgósíthatók.

Az Egyesült Államok szerint Izrael 48 órán belül szárazföldi támadást indít a gázai övezet ellen
Foto: TASR/AP

A New York Times egy magasrangú izraeli katonai tisztviselőre vonatkoztatott közleményében arról számolt be, hogy a Hamász legalább 150 túszt tart fogva, a kormány azonban egyelőre nem erősítette meg pontos számukat.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az utóbbi néhány órában támadást indítottak a Hamász több stratégiai pontja, katonai támaszpontja, valamint a központja ellen, utóbbinak egy mecset ad otthont. A szombati támadásra válaszként érkező izraeli ellentámadások egyike az AP hírügynökség információi szerint egy 19 tagú palesztin civil család életét követelte.

Az ENSZ közölte, hogy a közel két és fél millió lakosú Gázai övezetben eddig 123 ezer ember hagyta el otthonát, emellett figyelmeztettek arra is, hogy az övezet egyetlen erőművében hamarosan elfogy az üzemanyag, Izrael pedig tegnap elzárta a terület áramellátását. Mindeközben a megtámadott közel-keleti ország irányába tart egy amerikai repülőgép hordozó anyahajó.

(ctk, bbc)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban