Na hlavný obsah

A Demokrati alkotmánybíróságra vinné az építésügyi jogszabályok módosítását

A Demokrati párt az Alkotmánybíróságra vinné az építésügyi jogszabályok módosítását, mivel szerintük az korlátozza a lakosság jogait. Az ehhez szükséges beadvány elkészítéséhez azonban 13-al kevesebb képviselője van a pártnak a szükséges 30-nál.

A Demokrati alkotmánybíróságra vinné az építésügyi jogszabályok módosítását
Eduard Heger Foto: TASR/Pavol Zachar

Michal Kiča a környezetvédelmi minisztérium korábbi államtitkára a módosítást a Sme Rodina, a Smer, a Hlas, a Republika, valamint az OĽaNO pártoknak rótta fel, míg ugyanis az Eduard Heger vezette kormány idejében a mostanra már Demokrati párthoz tartozó képviselők is támogatták azt, annak későbbi változatának törvénybe helyezését már ellenzik.

Kiča szerint, ha a módosítások jövő áprilistól a jelenlegi formájukban hatályba lépnek az komoly káoszhoz vezet majd. Az építési törvény, a Demokrati akkor még OĽaNO-hoz tartozó képviselői által is támogatott verzióját eredetileg Štefan Holý Sme Rodinás képviselő dolgozta ki.

(denník)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban