Na hlavný obsah

Rigó Konrád polgári peres eljárást kezdeményezett Gyimesi György parlamenti képviselő ellen

Rigó Konrád beperelte Gyimesi Györgyöt, annak február eleji kijelentése miatt. Az OĽaNO képviselője Igor Matovičcsal közös sajtótájékoztatóján leárulózta, majd beteg embernek nevezte Rigót, mert szerinte nem ítélte el elég határozottan Rastislav Káčer külügyminiszter kijelentéseit.

Rigó Konrád  polgári peres eljárást kezdeményezett Gyimesi György parlamenti képviselő ellen

A múlt hét szerdán nyilvános sajtótájékoztatót tartott Rigó Konrád, a megjelent sajtósoknak kijelentette:

„Azért állok itt, mert Gyimesi György nyilvánosan beteg embernek nevezett. És ezzel emberi méltóságomban sértett meg. Illetve aljas módon visszaélt a családomat ért tragédiákkal. És így megsértette a magánélethez való jogom is. Ezzel pedig Gyimesi György törvényt sértett. Ráadásul átlépte azt a bizonyos vörös vonalat, amelyet minden jóérzésű ember tiszteletben tud tartani”.

Rigó szerint lépése mögött leginkább az húzódik, hogy szerinte a politikai gyűlöletbeszéd és populizmus félrevezető hatásai kiemelten jellemzik a Szlovákiai közéletet és ebben Gyimesi György és Igor Matovič különösen élen jár.

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban