Na hlavný obsah

Pavel felszólította Zemant, hogy már ne hozzon fontos döntéseket

A leköszönő elnök kijelentette, hogy a mandátumánának lejárta előtt még kinevezi az alkotmánybíróság új elnökét.

Pavel felszólította Zemant, hogy már ne hozzon fontos döntéseket
Foto: TASR/František Iván

Petr Pavel megválasztott cseh államfő felszólította Miloš Zeman hivatalban lévő, leköszönő elnököt, hogy mandátuma lejártáig már ne hozzon fontos döntéseket. Zeman a közelmúltban jelezte, hogy március 8-án lejáró mandátumának vége előtt még kinevezi az alkotmánybíróság új elnökét.

Zeman bejelentése belpolitikai vitákat váltott ki, jogi szakértők, valamint a politikusok többsége határozottan elutasította és alkotmányellenesnek minősítette a szándékot. A bírálatok következtében Zeman elállt tervétől.

Petr Pavel bejelentette, hogy korábbi terveivel ellentétben ünnepélyes beiktatására nem hívja meg Prágába a szomszédos országok államfőit. A ceremónia március 9-én a Hradzsinban lesz a parlament két házának együttes ülésén.

Pavel azt mondta: partnerei meghívásáról azért tett le, mert Zuzana Čaputová szlovák elnök nem tudna eljönni Prágába. Ennek okát Pavel nem hozta nyilvánosságra.

(mti)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Külföld rovatban