Na hlavný obsah

A tervezettnél korábban kerülhet sor az őszi megyei és helyhatósági választásokra

A miniszterek jóváhagyták a belügyminisztérium által előterjesztett javaslatot, amely értelmében a választásokra egy korábbi időpontban kerülhet sor, valamint azok a személyek is szavazhatnának, akik a Covid-19 megbetegedés következtében karanténba kényszerültek.

A tervezettnél korábban kerülhet sor az őszi megyei és helyhatósági választásokra
Foto: TASR

A kormány a keddi ülésén elfogadta a Szlovák Belügyminisztérium azon törvényjavaslatát, melynek értelmében az önkormányzati választások napját a választási időszak utolsó két hete helyett hosszabb időintervallumban, a ciklus utolsó 21 napjában jelölhetik ki. Így az összevont választásokra akár már október 22-én, szombaton sor kerülhet.

A korábban érvényben lévő szabályrendszer szerint közvetlenül mindenszentek előtt, vagyis október 29-én tartották volna a voksolást. Az ünnep közelsége, valamint a várható népességmozgás következtében azonban jelentős az alacsony részvételi arány kockázata. A kabinet egyben elfogadta a gyorsított jogalkotási eljárásról szóló javaslatot is.

Az összevont választásokat érintő javalat egyúttal azt is lehetővé tenné, hogy a COVID-19 betegség következtében karanténba kényszerült választópolgárok és a velük egy háztartásban élő személyek is szavazhassanak.

A speciális szavazásra való igényről várhatóan telefonon kell majd értesíteni a helyi választási bizottság jegyzőkönyvvezetőjét legkésőbb a választások előtti utolsó munkanapon,12 óráig. A speciális választási bizottság tagjai mozgóurnával keresnék fel azokat a választópolgárokat, akik karanténkötelezettségük miatt nem látogathatnak el a választóhelyiségekbe.

„A speciális választási bizottság 8 főből áll majd. A végleges számot azonban a járványhelyzet alakulásától függően módosíthatjuk. A javaslat lehetőséget biztosít rá, hogy szükség esetén emeljük a tagok számát, hogy igény szerint minden polgár részt tudjon venni a választásokon”

– magyarázta Eva Chmelová, a belügyminisztérium közigazgatásért, választásokért, népszavazásért és politikai pártokért felelős osztályának vezetője.

A speciális választási bizottság tagjai kérésre mozgóurnával keresnék fel azokat a választópolgárokat, akik karantén miatt nem látogathatnak el a választóhelyiségekbe. A bizottság tagjai 200 eurós jutalomban részesülnek majd.

„Egyrészt ott a kecsegtető jutalom, másrészt a fertőzésveszély kockázatát is figyelembe kell venni, hiszen várhatóan főként olyan háztartásokba látogatnak majd el, ahol pozitív személyek is tartózkodhatnak. Ahogy általában, a bizottság tagjait ez alkalommal is az egyes politikai pártok javasolhatják” – mondta Chmelová, aki arra is rámutatott, a választások pontos időpontjáról Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke dönt majd.

A közelgő összevont választásokat érintő kérdések mellett a kormány elfogadta a belügyminisztérium azon tervezetét is, mely szerint az eddig használt két Mi-171-es orosz helikoptert haladéktalanul újabb modellre cserélik. A csere várhatóan 25 millió euróba kerül majd.

A közelgő összevont választásokat érintő kérdések mellett a kormány elfogadta a belügyminisztérium azon tervezetét is, mely szerint az eddig használt két Mi-171-es orosz helikoptert haladéktalanul újabb modellre cserélik. A csere várhatóan 25 millió euróba kerül majd.

A miniszterek a keddi ülésen azt is jóváhagyták, hogy a közeljövőben újabb 900 NATO-katona érkezhet Szlovákiába. A katonák számának növelését azonban még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

(TASR)

Mentett cikkeim

    Tovább

    Legolvasottabb

    Legfrissebb híreink a Otthon rovatban