Francis Fukuyama a 90-es évek elején a Szovjetunió felbomlása és a kommunista rendszerek tömeges bukása után megjósolta a történelem a végét a liberális demokrácia, mint társadalmi és politikai berendezkezés győzelmével. A hidegháborús világrend végét követő túlzott optimizmus viszont hamar véget ért. A rendszerváltás után számos akadályba ütközött a piacgazdaság átültetése a szocialista gazdasági alapokon működő gazdaságokban és az új társadalmi-politikai rendre való átmenet. Ennek egyik oka a megfelelő intézményrendszer hiánya, ami a nyugati demokratikus államokban már évtizedek óta működött.
A szocialista rendszerek által nyújtott viszonylagos anyagi és létbiztonság korlátozza a lakosság jelentős részének az autonóm politikai döntések meghozatalát. A szabadság sokak számára nagy kockázattal járó egzisztenciális félelmet jelent. Ez miatt sokkal inkább a biztonság ezen társadalmak legfőbb szervező elve. A jólét és biztonság iránt való ragaszkodást bizonyítják az elmúlt három évtized parlamenti választásainak az eredményei Közép-Kelet-Európa államaiban. A legtöbb esetben azok a pártok értek el sikereket a szabad választások során, akik a biztonság fenntartására és a jólét megvédésére törekedtek. Az egyre inkább autoriter elemekkel rendelkező államberendezkedési törekvések miatt, mostanra a rendszerváltás után elképzelt demokráciamodellek kezdenek csődöt mondanni, és nagyon úgy tűnik, hogy Fukuyama tézisével ellentétben, a történelemnek esze ágában sincs véget érni.
