A járványhelyzet átírta mindennapjainkat, másképp hagyjuk el otthonunka, másképp járunk iskolába, egyetemre, másképp térünk haza. Másképp tartjuk a kapcsolatot az emberekkel, másképp is viszonyulunk hozzájuk. A koronavírushoz való viszonyunk beszivárgott kapcsolataink közé is. Aztán végre mikor az egész szituáció enyhülni kezdett és mikor már azt hittük az alagút végén látjuk már a „normalitás“ fényét, órák alatt fordult meg körülöttünk a világ.
Aztán egyik hétről a másik hétre apránként mindenkihez eljutott a hír, hogy valami készül az orosz-ukrán határon. Az átlagnak, aki külföldi híreket csak heti egyszer-kétszer fogyaszt, talán sokként hatott, hogy egyszer csak háború tört ki a szomszédban. A legtöbbünk nem akarta elhinni, hogy a mi időnkben ennyire felforrósodhat a nemzetközi helyzet, hogy ezt mindennapjainkban is megérezzük. Az új hírek masszívan, mindet félresöprően robbantak be, mi pedig alig ocsúdtunk fel, jött is a következő csapás, … már egy atomháború küszöbén állunk, majdnem.rán határon.
