A magyar miniszterelnökkel Wolfgang Schüssel egykori osztrák kormányfő készített beszélgetést, az interjú részleteit a Presse am Sonntag című lap közölte.
Szigorúbbak lesznek az uniós tagállamban bevont jogosítvánnyal kapcsolatos szabályok a legújabb beterjesztett javaslat szerint.
Jegyzékben tagadta meg a kanadai külügyminisztérium Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen-SS Galícia ukrán hadosztálya veteránjának kiadatását.
A NATO következő csúcstalálkozóján, amelyet júliusban tartanak Washingtonban, nem várható Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe – erről Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-nagykövete beszélt Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva.
A visegrádi négyek parlamenti elnökeinek találkozójára február 29-én Prágában kerül sor, a tárgyaláson részt vesznek az ukrán parlament képviselői is.
Megszavazta az amerikai belbiztonsági miniszter hivatali elmozdítására irányuló eljárást a képviselőház, ami után a szenátusban is elindul a vita Alejandro Mayorkas politikai sorsáról.
A Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin, aki a márciusi elnökválasztáson ötödik mandátumára pályázik, ismét elutasította, hogy részt vegyen az elektronikus médiában zajló vitákban.
Az amerikai szenátus kedden jóváhagyta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt, összesen 95,34 milliárd dollár értékű segélycsomagot.
Miközben a volt amerikai elnök már javában kampányol az újraválasztása érdekében, az orosz elnök tévéinterjút ad egy amerikai újságírónak.
Nem számított a köztársasági elnök lemondására a 444.hu hírportál újságírója, aki egy jogász fülese nyomán tárta fel, hogy Novák Katalin magyar államfő elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrét.