Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942 szeptember elejétől közel fél éven át szolgálta hazáját a doni front hátországában a magyar 2. hadsereg katonájaként. Egyike volt annak a több, mint 200 000 magyar katonának, akiknek a keleti fronton kellett helytállniuk a gyakran mínusz 30 fokos orosz télben.
Wágner Levente a frontszolgálata idején naplót vezetett és fényképeket is készített, amelyekről sokáig senki sem tudott. Még az unokája, Rózsahegyi Barnabás sem, pedig ő már vagy 15-20 éve kutatja családja történetét. Azt mondja, amikor néhány évvel ezelőtt rátalált a naplóra, úgy érezte magát, mint egy gyermek, aki valami különleges ajándékot kapott. Wágner Levente doni naplóbejegyzései és a keleti fronton készült fotói tavaly ősz óta kötetben is megtalálhatók, amelynek a címe: Néma hadsereg.
Rózsahegyi Barnabással beszélgettünk a doni katasztrófa 82. évfordulója alkalmából a szerdai Nappaliban. Az interjút Jakubecz László készítette.