Az ülés célja, hogy szembeszálljanak Robert Fico miniszterelnök külpolitikai irányvonalával, amely szerintük veszélyezteti az ország nyugati szövetségi kapcsolatait. Michal Šimečka, a Progresszív Szlovákia vezetője hangsúlyozta, hogy Szlovákia helye egyértelműen Európában van, és Fico nem rendelkezik mandátummal a külpolitikai irány megváltoztatására.
Az ellenzék szerint Fico moszkvai látogatása és Ukrajnával szembeni fenyegetései aláássák az ország nemzetközi hitelességét. Fico eközben bejelentette, hogy javaslatot tesz egy közös állásfoglalásra Szlovákia külpolitikai irányvonaláról, amelyet a koalíciós partnerekkel és az EU vezetőivel is meg kíván vitatni. Az ellenzék azonban készen áll tömeges tüntetések szervezésére is a proeurópai irányvonal védelmében.
(tasr)